Ha menni kell, hát menni kell!
Szinte az összes kiránduláson letérünk a főútról, eddig még egyszer sem bántuk meg. Minden utazásunk valami mellékútra terelődik, amerre még sohasem jártunk, a gyerekek ebbe születtek bele, soha nem az történik, amit előre eltervezünk, de a végén mindig valami érdekes sül ki belőle.
Legutóbb a nordikos lányokkal találtunk rá egy farmra, ahol bivalyok és lovak legelésztek, szépen elidőztünk velük.
Minden nagy döntés úgy kezdődik, hogy végiggondoljuk a lehetőségeket.
Lehet választani a biztosabbat, az ésszerűt, ami ugyan kisebb sikerrel kecsegtet, de legalább tuti.
És lehet azt mondani, hogy Mindenkinek kurv’annya (palyabea terápia 2. rész), lássuk mi lesz belőle, megyek amerre a szívem húz.
Az a tapasztalatom, hogy akik az utóbbi utat választják, zaklatottabb életet élnek, de valahogy jobban sikerülnek a dolgaik, szépen haladnak előre.
Akik szeretnek biztosra menni, azok nyugodtabbak, viszont inkább pesszimisták, nem bíznak a jövőben, és magukban sem. Nem hiszik el, hogy bármit meg tudnak valósítani, csak elhatározás és bátorság kell hozzá. Leélnek egy életet kalandok, izgalmak és akár őszinte érzelmek nélkül. Lehet, hogy elfojtanak magukban egy csomó mindent, soha be nem teljesülő vágyaikról senki nem szerez tudomást. Erről eszembe jutott a Calendar girls című film, az angol kisváros az unalmas nőegylettel, ahol semmi izgalmas nem történik, egyszer csak kitalálja az egyik renitens nő, hogy csináljanak egy meztelenkedős naptárat, és ennek hatására szép lassan kibuggyannak az évtizedek óta titkolt vágyak… 🙂
Amikor az első gyerekünk megszületett, a férjem Knorr üveges bableveseket kóstoltatott nagyáruházakban, ez volt a munkája. Éppenhogy megvoltunk, a túró rudit is meggondoltuk, hogy megvegyük-e. A barátaink nagyon felelőtlennek és meggondolatlannak tartottak bennünket, de mi roppant boldogok voltunk. Ha kiszámoltuk volna, mennyibe kerül egy gyerek születéstől érettségiig, nemhogy három, de egy gyereket sem vállaltunk volna.
Engem tervező és megfontolt szülők neveltek, a hajamat téptem, amikor a férjemmel megismerkedtem, hogy ha utazni készültünk, előző este még nem volt becsomagolva, utazás előtt két órával sem volt még becsomagolva, majd lesz valahogy, ne aggódj, elérjük a vonatot… és ha nem érjük el akkor mivan… ááááá
Ma már eljutottam odáig, hogy három gyerekkel sem csomagolok be előre, nagyobb utazásnál előző éjszaka, kisebbnél csak aznap reggel állok neki, még éjjel sütök zsömléket a szendvicsekhez is, mert jaaa, elfelejtettem, na nem baj, ráérünk még …
Na azért nem vagyok _ennyire_ laza, még mindig sokkal több dolgon görcsölök, mint amennyin kéne, viszont határozottan lazulok az évek múlásával, és már látom az alagút végét….
Persze, az ember lazul, három gyerekkel már simán hazárdírozás, de azért szerintem van, aki mereven él sok gyerekkel, és mindig rend van, és mindig pedánsak és pontosak… legalábbis gondolom, a zeneiskolában elég gyanús testvérek szoktak lenni, akikből kinézem, hogy rendesen élnek 🙂
Sztem három gyerekkel nem lehet mindenen görcsölni, egyszerűen nem fér bele. Valahogy kialakull, mi az igazán fontos, a többin meg kár idegeskedni. Pont Róka Szabival beszéltük úgy két éve, hogy a három gyerekes élet már kész hazárdírozás és kalandorkodás. Azért az nagyon szuper, hogy a férjek is ilyen konstruktívan állnak hozzá, és ennyire sokat segítenek nekünk a lazulásban 🙂
szeretettel várlak :)) én már , érted, mint a riga lánca…
hát ezt a lazuljunk le dolgot még most tanulom (hasonló indíttatásból "kell", mint neked ;)), majd megyek hozzád tanácsért, mert néha a hajam hullik nekem is:)))))