Járt utat a járatlanért MINDIG elhagyj!
Ha menni kell, hát menni kell!
Szinte az összes kiránduláson letérünk a főútról, eddig még egyszer sem bántuk meg. Minden utazásunk valami mellékútra terelődik, amerre még sohasem jártunk, a gyerekek ebbe születtek bele, soha nem az történik, amit előre eltervezünk, de a végén mindig valami érdekes sül ki belőle.
Legutóbb a nordikos lányokkal találtunk rá egy farmra, ahol bivalyok és lovak legelésztek, szépen elidőztünk velük.
Minden nagy döntés úgy kezdődik, hogy végiggondoljuk a lehetőségeket.
Lehet választani a biztosabbat, az ésszerűt, ami ugyan kisebb sikerrel kecsegtet, de legalább tuti.
És lehet azt mondani, hogy
Mindenkinek kurv’annya (palyabea terápia 2. rész), lássuk mi lesz belőle, megyek amerre a szívem húz.
Az a tapasztalatom, hogy akik az utóbbi utat választják, zaklatottabb életet élnek, de valahogy jobban sikerülnek a dolgaik, szépen haladnak előre.
Akik szeretnek biztosra menni, azok nyugodtabbak, viszont inkább pesszimisták, nem bíznak a jövőben, és magukban sem. Nem hiszik el, hogy bármit meg tudnak valósítani, csak elhatározás és bátorság kell hozzá. Leélnek egy életet kalandok, izgalmak és akár őszinte érzelmek nélkül. Lehet, hogy elfojtanak magukban egy csomó mindent, soha be nem teljesülő vágyaikról senki nem szerez tudomást. Erről eszembe jutott a
Calendar girls című film, az angol kisváros az unalmas nőegylettel, ahol semmi izgalmas nem történik, egyszer csak kitalálja az egyik renitens nő, hogy csináljanak egy meztelenkedős naptárat, és ennek hatására szép lassan kibuggyannak az évtizedek óta titkolt vágyak… 🙂
Amikor az első gyerekünk megszületett, a férjem Knorr üveges bableveseket kóstoltatott nagyáruházakban, ez volt a munkája. Éppenhogy megvoltunk, a túró rudit is meggondoltuk, hogy megvegyük-e. A barátaink nagyon felelőtlennek és meggondolatlannak tartottak bennünket, de mi roppant boldogok voltunk. Ha kiszámoltuk volna, mennyibe kerül egy gyerek születéstől érettségiig, nemhogy három, de egy gyereket sem vállaltunk volna.
Engem tervező és megfontolt szülők neveltek, a hajamat téptem, amikor a férjemmel megismerkedtem, hogy ha utazni készültünk, előző este még nem volt becsomagolva, utazás előtt két órával sem volt még becsomagolva, majd lesz valahogy, ne aggódj, elérjük a vonatot… és ha nem érjük el akkor mivan… ááááá
Ma már eljutottam odáig, hogy három gyerekkel sem csomagolok be előre, nagyobb utazásnál előző éjszaka, kisebbnél csak aznap reggel állok neki, még éjjel sütök zsömléket a szendvicsekhez is, mert jaaa, elfelejtettem, na nem baj, ráérünk még …
Na azért nem vagyok _ennyire_ laza, még mindig sokkal több dolgon görcsölök, mint amennyin kéne, viszont határozottan lazulok az évek múlásával, és már látom az alagút végét….
